A második világháború (1939. szeptember 1. – 1945. szeptember 2.) befejezése előtt néhány hónappal, 1945. február 13–14-én az angol-amerikai légierő – hadászati szempontból teljesen céltalan – szőnyegbombázással jóformán porig lerombolta a nagymúltú német várost, Drezdát, elpusztította az összes történelmi, kulturális emlékeket is. Az értelmetlen pusztításra az akkori USA (Amerikai Egyesült Államok) elnöke Roosevelt (rousevelt) és Churchill (csörcsil), az akkori Nagy Britannia, Anglia miniszterelnöke adott parancsot.
Drezdának akkor kb. 750 ezer lakosa volt, többségük civil: nők, gyerekek, öregek, betegek, kevés (fegyveres szolgálatra alkalmatlan) férfi, néhány ezer rendfenntartó fegyveres helyőrség! Harci alakulatok nem tartózkodtak a városban (a frontvonalak akkor még Németország határain kívül voltak), légvédelme szinte nem volt.
Itt vetették be először a napalmot, a gyújtóharcianyagot, az egyik legszörnyűbb pusztító fegyvert: kocsonyás, magától meggyulladó és utána szétfolyó, bunkerekbe és óvóhelyekre, stb. becsepegő, gyakorlatilag olthatatlan, minden élőlényt (embert, állatot, növényzetet) kiirt. Romhalmazzá vált az építmények kb. 80-85 %-a, a tűz áldozata lett a lakosság több mint fele: kb. 450-500 ezer ember! Csaknem háromszor annyi ártatlan ember pusztult el Drezdában két nap alatt, mint Hirosimában (kb. 120 ezer halott, 1945. augusztus 6-án) és Nagaszakiban (kb. 70 ezer halott, 1945. augusztus 9-én) együttvéve az Amerikai Egyesült Államok (USA) akkori elnökének, Trumannak parancsára végrehajtott atombomba támadásokban!
Hasonló sorsra jutott Lipcse (Leipzig) is: a 800 ezer lakosú város központját teljesen lerombolták, s a lakosság harmada odaveszett (kb. 200-250 ezer ártatlan civil ember!) és még számos nagyváros lett az értelmetlen bombázás célpontja. Becslések szerint kb. 900 ezer – 1,2 millió civil esett áldozatul az angol-amerikai elnökök bosszúvágyának!!
Sajnos a napalmos szőnyegbombázásnak több 10 ezer (akár a 100 ezret is meghaladó) nem német áldozatai is voltak.
1944. március 19-én Németország lerohanta az addig független, szabad Magyarországot, kellettek az olajmezők (Algyő, Nagykanizsa, stb.). Mivel a német férfiak túlnyomó többsége katona volt, a frontokon harcolt, kevés volt a munkaerő, ezért kellett az utánpótlás. Elkezdődött 1944. nyarán (a megszállást követően 1-2 hónapon belül) az életerős (katonai szolgálatra alkalmatlan) férfiak begyűjtése, akiket először Nyugat-Magyarországra, majd onnan Németországba vittek ún. KLEINE ARBEIT = kis munka végzésére. [Ezt a szovjetek 1945. tavaszán lemásolták: MÁLENKIJ ROBOT (kis munka)-ra hurcoltak el kb. 750 ezer magyar férfit és nőt, közülük kb. 30 ezren tértek vissza!!]
1944. augusztus elején Balogh Sándor (sz. 1911. június 8.) nyírkarászi lakos is behívót kapott munkaszolgálatra (mindentudó gépészmester, jobb mutatóujjából tanonckorában 2 ujjpercet elveszített!), mint rajta kívül több százan, ezren (ki tudja mennyien?!)
1944. augusztus 10-től 1944. november 25-ig Szombathelyen, Győrgyarmaton teljesített szolgálatot. Utána elvitték őket Németországba, ahol 1944. november 25-től 1945. június 25-ig teljesített szolgálatot, ill. tartózkodott ott. A munkaszolgálatosokat nagyobb városok (Lipcse, Drezda, Hannover, München, Potsdam, stb.) környékén lévő táborokba (lágerekbe) helyezték el. Egy részük üzemekben, gyárakban dolgozott, másik részük a férfi nélkül maradt családi gazdaságokba jártak ki, mezőgazdasági munkát végeztek. Általában 5-6 napot dolgoztak felügyelet mellett, a hétvégét a táborokban töltötték.
Balogh Sándor Drezda mellett alig 20 km-nyi távolságra lévő táborban kapott elhelyezést több ezer társával (voltak köztük magyarok mellett szerbek, románok, ukránok, tótok, lengyelek, svábok, stb.)
Balogh Sándor (és jó páran) egy özvegyasszony birtokán dolgozott gépmesterként teljes ellátás mellett.
1945. február 13-án (keddi nap), délután hatalmas repülőgépraj jelent meg az égen, s megkezdődött Drezda felett a történelem legszörnyűbb bombázása. Hatalmas lángok csaptak fel a robbanások mellett. A város égő fáklyaként világította be az egész környéket: kb. 50 km-es távolságból is látszottak a lángok (füstfelhők), amelyek egész éjszaka tomboltak, s hajnalra már érződött az égő hús szaga is!
A munkaszolgálatosokat azonnal a táboraikba gyűjtötték össze. 1945. február 14-én hajnalban a munkaszolgálatosokat két csoportba osztották:
- egyik csoportba kerültek azok, akiknek valamilyen szakmájuk volt (géplakatos, gépész, asztalos, hegesztő, műszerész, stb.), kb. 500 fő;
- a másik csoportba a szakmanélküliek kerültek, kb. 1 600-1 800 fő.
Az utóbbiakat azonnal útnak indították Drezda felé, mentési munkálatokra.
És február 14-én délelőtt jött a második hullám, s néhány órán belül a harmadik hullám: újabb szőnyegbombázás napalmmal!!!
A táborban maradottak soha többé nem találkoztak társaikkal, mindannyian odavesztek:
kb. 1 600-1 800 nem német férfi!
A város még több napig égett, a táborból kimozdulni nem mertek, mert féltek az újabb bombázástól. A táborban maradottakat végül hétvégén indították útra Drezda lakosainak megmentésére. Szörnyű látvány fogadta őket: még füstölgő romhalmaz, elszenesedett holttestek mindenütt: a földön, óvóhelyeken, pincékben, s mindenhol ahová a napalm befolyt. Ott találkoztak a többi táborból jött munkaszolgálatosokkal, s elmondták, hogy társaik ezreit veszítették el ők is az első szőnyegbombázási hullám után, akiket mentésre, segítségnyújtásra küldtek.
Drezdánál legalább 12-14 ezer külföldi munkaszolgálatos veszítette életét.
Hasonlóan sok munkaszolgálatos tűnt el Lipcsénél, s a többi nagyobb német városoknál. Számukat csak becsülni lehet: 50 ezer vagy 80 ezer vagy több?
Ezekről a szörnyűségekről az elmúlt 64 év alatt soha nem beszéltek, az elpusztult több tízezer munkaszolgálatosról még senki nem emlékezett meg! A hozzátartozók és a szerencsésen megmenekültek, máig sem kaptak semmiféle kárpótlást: sem anyagit, sem erkölcsit!
IN MEMORIAM DREZDA!
Mi magyarok emlékezzünk hősi halottainkra!
Utóirat:
· Balogh Sándor 3 társával (1 magyar, 1 szerb, 1 román) a több hétig folyó romeltakarítási és mentési munkák után, elindultak Drezdából Magyarország felé, gyalog, éjszaka, bujkálva (hiszen a háború még folyt). Ő 1945. június végére ért Nyírkarászra. „Élményeiről” és megpróbáltatásairól sokszor mesélt nekem.
· A hihetetlen elbeszélések valódiságával először 1979. nyarán szembesültem, amikor egy kb. 65 fős tanulói csoporttal Drezdában jártam, s utoljára 1988. nyarán láttam a pusztítás nyomait: 8-10 fekete, üszkös emeletes, romos épületet, amelyet Drezda újjáépítői meghagytak az utókor számára, hogy
EMLÉKEZZENEK!
Nyíregyháza, 4400 Vietórisz u. 58.
