Amikor a nemzeti önbecsülés leértékelődéséről, a nemzeti kishitűségről esik szó, Illyés Gyula jut eszembe, akinek súlyos gondolatit évtizedekig nélkülöztük:
"A magyar az, aki bátran szembenéz a nép bajaival, a nemzet fejlődésének akadályaival. Aki a szabadságot ma is minden téren meg akarja valósítani. Aki a népnek műveltséget, egészséget, jólétet akar. Aki a földmívelésnek földet, a munkásnak méltó hasznot, mindenkinek emberi bánásmódot kíván, egyéni érdeke ellenére is. Aki egy nyomorult, éhező vagy jogfosztott láttám saját magát is sértve érzi, emberi, magyari mivoltában. Magyar énelőttem az, aki nem bírja a homályt, sem a börtönben, sem a gondolatban. Magyar az, aki az értelmet szereti, aki szenvedélyét csak akkor engedi szabadon, midőn a szó már nem használ az igazság elfogadtatására" (Ki a magyar)
Mind többen érzik
Berzsenyi sorainak igazát:
"... minden ország támasza, talpköve
A tiszta erkölcs, mely ha megvész,
Róma ledűl, s rabigába görbed."
(A magyarokhoz)
nyíregyháza, 2009. február
Simon Béla
4400 Nyíregyháza, Vietórisz u. 58.
