1848. tavaszán Európa-szerte végigsöpört a forradalom, a népek, nemzetek szabadságvágya: az egyenlőség, a béke, biztonság, a tiszta erkölcs megteremtéséért, a kizsákmányolás, elnyomás megszüntetéséért, a faji megkülönböztetés eltörléséért, a rabszolgamunkát végzők megélhetőségét biztosító bérezés eléréséért, stb. A felkelt tömegek szétzúzták a francia burzsoáziát, a Habsburg-birodalmat, a német és az Itáliai-félsziget kiskirályainak uralmát, stb. Európa, ha néhány hónapra is, de felszabadult a zsarnokság alól.
1848. március 14-én a forradalom és szelleme Magyarországot, a Kárpát-medencét is elérte.
1848. március 15-én a Márciusi Ifjak által vezetett forradalom és népfelkelés kisöpörte a Habsburg elnyomókat a Kárpát-medencéből: szabadok lettek a magyarok, a románok, a horvátok, a tótok, a szerbek, a szlovének, stb. Sajnos ez a szabadság, amelyet a Kárpát-medence lakói együtt! vívtak ki, alig másfél évig 1849. augusztusáig tartott. E rövid idő alatt többször igyekeztek a Kárpát-medencében (több) az ezer éven át együtt, békességben lakó népek összeugrasztásával, mint pl. Jellasics horvát bán támadása: 1848. szeptember 29-én Pákozdnál a magyar népfelkelőktől súlyos vereséget szenvedett!; az erdélyi románok támadása 1849. tavaszán, amelyet Bem József csapatai visszavertek és június végére Erdélyt megtisztította az ellenségtől! A dicsőséges szabadságharc elbukott, mert a külső segítségként beavatkozott több százezres orosz haderő előtt Görgey Artúr, a honvédhadsereg főparancsnoka 1848. augusztus 13-án Világosnál letette a fegyvert jogosan, józan ésszel gondolkodva, mert ezzel több tízezer, százezer magyar honvéd, nemzetőr életét mentette meg. Arra nem gondolt (gondolhatott), hogy ezt hitszegő módon, borzalmas Habsburg-megtorlás követi: a hazájukért, szabadságukért küzdő magyar, lengyel, román, szerb, stb. hősök, katonák, honvédtisztek és -tábornokok százait végzik ki Haynau, a bresciai hiéna parancsára, s ezreket zárnak várbörtönökbe, s tízezernyi honvédet visznek el olasz és német tartományokban állomásozó osztrák seregekbe! A Habsburg-dinasztia jelenlegi feje, Habsburg Ottó nem szégyelli magyarnak vallani magát?, aki utódaival együtt ma is Magyarországon élősködik!
Március 15. a magyarság, a magyar nép és a velük évezred(ek)en át békésen együtt élő Kárpát-medencei népek, népcsoportok nemzeti ünnepe. Ezt senki nem sajátíthatja ki magának!
140 éven át, még az átkos Rákosi-korszakban és a bűnös Kádár-rendszerben is (meg)ünnepeltük március 15-ét: iskolákban, egyetemeken, gyárakban, termelőszövetkezetekben, falvakban és városokban megtorlások nélkül.
S mi történt 1988-ban? A rendszerváltozásra készülők, az ún. rendszerváltók = (poszt)-neokommunisták és leszármazottjaik az akkor még létező és működő rendőrség segítségével szétverték az ünneplő, illetve ünnepelni akaró több tízezres, százezres magyar tömeget.
Mi történt 1990-ben? Az Országos Történelmi Emlékbizottság kérésére a nyíregyházi Szamuely Tibor Mezőgazdasági Szakközépiskolából egy 30 fős, 15-18 éves fiúkból és lányokból álló csoport indult el 1990. március 12-én (felügyeletem mellett) Isztambulba, Törökország legnagyobb városába, hogy az ottani temetőben nyugvó, az 1848-49-es szabadságharc leverése után odamenekülő több száz honvéd sírját rendbe tegyük és megkoszorúzzuk Széchenyi Ödön gróf sírját, aki 1870-ben létrehozta az első tűzoltó-egyesületeket Budapesten, majd több európai városban, s Isztambulban hunyt el. A kezdeményezés országos hírnévre tett szert, s több TV-társaság jelezte, hogy elkísér bennünket, s a kb. 20 főből álló Történelmi Bizottságot. Egyetlen TV sem jött velünk, mert indulás előtt jelezték, hogy készülnek a pártok által szervezett, a „rendszerváltást” követő első szabad március 15. megünneplésére!
Az ötven fős magyar küldöttség teljesítette feladatát: 2 nap alatt kitisztítottuk a honvédnegyedet, kivágtuk a bokrokat, fákat, rendbetettük a sírokat, helyreállítottuk a ledőlt sírköveket, stb., megkoszorúztuk Széchenyi Ödön sírját.
A magyar hazától csaknem kétezer kilométernyi távolságban méltóan megünnepeltük március 15-ét: egyik tanulónk elszavalta a Nemzeti Dalt, a küldöttség vezetője ünnepi beszédben méltatta a 48-as hősök tetteit, majd elénekeltük a Himnuszt! Többször és hazafelé is arról beszélgettünk, vajon milyen nagy ünnepség lehetett Magyarországon?
Március 16-, 17-, 18-án megtekintettük Isztambul világhírű nevezetességeit, végigmentünk a Boszporusz nyugati partján, eljutottunk a hatalmas védvárerők legmagasabb pontjaira, átkeltünk hajóval Ázsiába! A küldetés mindannyiunk számára örök élményt nyújtott!
1990. március 20-án érkeztünk vissza Magyarországra, s ekkor szembesültünk azzal a ténnyel, hogy 1990. március 15-én nem volt semmilyen országos ünnepség, s így TV közvetítés sem, mert a pártok MSZP, FIDESZ, SZDSZ, MDF, KDNP, Kisgazda stb. nem tudtak megegyezni az ünneplés módjában, helyében, stb.
Az uralkodó pártok azóta sem ünnepelnek együtt, nemhogy a néppel!
Napjainkban is a párttagság nélküli, az adófizetők pénzén élősködő, (sok) magyarellenes pártvezetők azon (arról) vitatkoznak, hogy ki, hol, s mikor tartsa a március 15. ünnepséget saját körében! A nép nem ünnepelhet, erről a 15-20 ezres (idegen?) kommandó sereg illetve a 35-40 ezres rendőrség? gondoskodik, parancsra!
A nemzeti ünnep nem pártünnep, egyetlen párt sem sajátíthatja ki magának.
A március 15-i ünnepséget egyedül és kizárólag az Országgyűlési Hivatal vagy a Köztársasági Elnöki Hivatal szervezze, a pártok kizárásával, esetleg meghívásával, a néptömegek részvételével.
Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, stb. ma már szabadon, félelem nélkül ünnepelhetik 1848. március 15-ét, a Kárpát medencében élők forradalmát és szabadságharcát!
A NÉP NEM FELEJT: „Habár fölül a gálya, s alúl a víznek árja, azért a víz az úr!” (Petőfi)
Nyíregyháza, 2010. március 7.
Simon Béla
tanár
44000 Nyíregyháza, Vietórisz u. 58.
30/4849-112
